2009. november 11., szerda

Pályázati felhívás

A Lázár Ervin Baráti Kör 2008 tavaszán alakult Sárszentlőrincen, Lázár Ervin gyerekkorának színterén, és az író munkásságának ápolását, szellemiségének terjesztését tűzte ki céljául.

Feladat: Lázár Ervin megadott művei alapján (Lyukas zokni; Hóban; Bruckner Szigfrid, a cirkuszi oroszlán - A kisfiú meg az oroszlánok című könyvből; Az asszony; Szegény Dzsoni és Árnika) alakok, jelenetek, hangulatok, üzenetek ábrázolása a képzőművészet eszközeivel. Az eddigi ábrázolásoktól eltérő megközelítéseket várunk. Műfaji megkötés nincs.
Pályázhatnak a magyarországi és a határon túl élő általános- és középiskolások.

A pályamunkákat a Polgármesteri Hivatal, 7047 Sárszentlőrinc, Petőfi u. 22. címre kérjük eljuttatni.

Beküldési határidő: 2010. március 1.

A pályamunkákkal együtt szerepeljen a beküldő neve, kora és elérhetősége, valamint iskolájának adatai. Az első helyezettek 20 000 forintos, a második és a harmadik helyezettek 10 000 forintos könyvvásárlási utalványt kapnak. A legjobb pályaművekből kiállítást rendezünk és megjelennek a „Lázár Ervin Füzetek” harmadik kötetében. Az eredményhirdetés 2010. május 9-én lesz Sárszentlőrincen, a Lázár Ervin napok keretében.

1 megjegyzés:

x írta...

Kedves Zoltán,
a segítségét szeretném kérni: televíziós újságíró és amatőr rövidfilmes vagyok. Egy animációs filmhez gyűjtök anyagot: olyan dialógusra lenne szükségem, amelyben 5-12 éves gyerekek beszélgetnek egymás között ételekről, gyümölcsökről, netán zöldségről. Ön, aki nagyon jól ismeri a gyermekkönyveket, tudna javasolni olyan művet (vers, próza, magyar vagy külföldi munka egyaránt lehet), aholy ilyen párbeszéd, szituáció van dokumentálva? Segítségét előre is hálásan köszönöm, üdvözlettel, Nagy András
(ha teheti, kérem e-mailban válaszoljon: nagyjapan@gmail.com)