…fejeden egy nagy koppanás

Matilda McPhee újra rendet tesz, ezúttal Emma Thompsonnak köszönhetően olvashatjuk a dadus újabb, elképesztő kalandjait (A varázsdada és a Nagy Bumm), amelynek során egy csapat mérges kölyköt próbál egyetértésre és tiszteletre nevelni. A könyvre épülő filmet a megjelenéssel egy napon mutatták be Magyarországon, így a családok választhattak: a könyvet veszik meg vagy moziba mennek. Remélem a többség a könyv mellett voksolt, a film ugyanis hátborzongató. 

Sok szülő álma egy nagy, békés család, ahol szeretetben, közösségben élnek együtt idősek és fiatalok, a szülők bölcsen igazgatják a család sorsát, a gyerekek segítik egymást, nincs veszekedés, zsivaj, lárma. Aztán hamarosan be kell látniuk, hogy ilyen-olyan okokból ez az idea nem valósítható meg, szép reményeiket folyton felülírja az Élet, amitől aztán minden kiszámíthatatlan és kaotikus lesz. 

A varázsdada és a Nagy Bumm családregény annak minden kalandjával és romantikájával. Egy nagycsalád mindennapjai – leginkább problémái – kerülnek a középpontba, amitől mégis különleges lesz a történet: a cselekmény a II. Világháború idején játszódik egy kis, angliai faluban (tanyán), ahol a szimpatikus Green család apa nélkül maradva (a háborúban védi a hazáját) küzd az életben maradásért. Láthatjuk, Emma Thompson nem fél a komoly témától: háborút, megélhetési gondokat, gonosz nagybácsit egyaránt felvonultat szerencsétlen hősei ellenében, ráadásul a család három gyermekének még elkényeztetett, városi unokatestvéreikkel is meg kell küzdeniük, akiket szüleik vidékre küldtek, hogy az ellenség támadásait a védett vidéken vészeljék át. Konfliktusok sokaságával kell felvennie a küzdelmet Greennének, s ugyan az állatok gondozásában számíthat gyermekei segítségére, a gyermekek (előbb a saját három, majd ráadásként a fényes-kényes két másik) gondozásában nagyon is magára marad. Honnan jöhet ilyenkor segítség? 

Nanny McPhee legalább olyan rejtélyes, mint Mary Poppins: felbukkan, rendet tesz, majd tovább áll. Amíg nem kedvelik, de szükség van rá, marad, ám abban a pillanatban, hogy megkedvelnék, el kell mennie, mert már nincs rá szükség. Tudja, hogy a nevelés nem a nevelőről, hanem a neveltről szól: amikor a gyermek szívében lángra kap a szeretet parazsa, útra kelhet, mert innentől kezdve a szív már maga is tudja mi a helyes és mi nem. 

A varázsdada nem szép viszont igazságtalan – legalábbis a gyerekek ilyennek látják. Mindig csak követel, határokat szab, olyan dolgokra veszi rá őket, amikhez legkevésbé sincs kedvük. Öt leckéből álló tanegysége igen hatékony, igaz a legtöbb pedagógussal ellentétben őt varázsereje is segíti a munkában. Így könnyedén eléri, hogy a gyerekek abbahagyják a verekedést, szépen megosztozzanak, segítsenek egymásnak, legyőzzék félelmüket és higgyenek mindenekfölött. A módszerei a fekete pedagógia aranykorát idézik: igaz egy ujjal sem nyúl a gyerekekhez mégis beszélgetés helyett a félelemkeltést tartja célravezetőbb útnak. A gyerekek így aztán elkezdenek tartani a gonosz boszorkánytól, és egyre inkább közeledni egymáshoz – ez pedig éppen elég Nanny McPheenek. 

A fordulatokban is bővelkedő történet alapvetően a jó és a rossz örök harcára épül, melyben a varázsdada sakkjátékosként mozgatja a figurákat, természetfölötti erejével maga idézi elő a cselekmény újabb fordulatait (ez alól talán csak a háború a kivétel, bár ki tudja…), a megoldás azonban már nem az ő kezében van: a gyermekek visszatalálva a helyes ösvényre, saját történetük hőseiként maguk állítják helyre a megbomlott rendet, és nyerik el ezzel a boldogságot. 

Emma Thompson regénye figyelmeztetéssel indul: „Szokatlan könyvet tartasz a kezedben. A varázsdada és Nagy Bumm egy történetből és egy forgatási naplóból áll össze, akár egy mozaik.” A két szál valóban váltakozva jelenik meg a szövegben, s aki élvezni akarja a történetet, jobb, ha kihagyja a forgatási naplót, mert ez amellett, hogy rendre a legizgalmasabb ponton akasztja meg a történetet sokszor nem is érdemel sok figyelmet. Én legalábbis már nagyon untam Thompson kisasszony fanyalgását az angliai időjárás viszontagságai miatt… Ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy a forgatásról írt naplóbejegyzéseknek is fontos szerepük van – felkészítenek a film befogadására. A filmre, amely a könyvhöz képest vajmi kevés újat tud adni, viszont a szerző forgatási élményeinek ismeretében más (talán rendezői, talán színészi) szemmel nézhetjük ezt a családi filmnek szánt borzalmat. Nem tudom, hogy a film korhatáros-e, abban viszont biztos vagyok, hogy a térdig kakában tapicskoló, üvöltöző gyerekek, a folyton rettegésben élő Phil bácsi (hol a veséjét akarják kivenni, hol kitömnék), és a rémesen elmaszkírozott Emma Thompson látványa a happy end ellenére sincs jó hatással a bontakozó gyermeki lélekre (a felnőttet mindez nem nyomasztja, viszont végtelenül idegesíti). Úgyhogy magam részéről a filmet szívesen kihagytam volna, a könyv ellenben könnyed, nyári olvasmány lehet mindazok számára, akik még nem olvasták Mary Poppins történeteit és az iskolamentes szünidőben is szívesen emlékeznek nem szép viszont igazságtalan tanáraikra.

Megjelent a KönyvHét júliusi számában.