Elfújta a napszél
Raana Raas, Csodaidők – Az ogfák vöröse
Animus Kiadó, 2006
Futurisztikus családregény, bolygóközi utópia, vallásos pamflet – nehéz meghatározni a Csodaidők műfaját, az mindenestre bizonyos, hogy akik elolvasták a négykötetesre tervezett regényfolyam első részét, elismerően nyilatkoznak a szerző által létrehozott fantáziavilágról. Ezt onnan tudom, hogy amikor rákerestem az Interneten a könyvre, a keresőprogram első helyen a könyv saját honlapját (http://www.csodaidok.hu/) dobta ki, melyen a regény világát magyarázó-értelmező almenük közötti bolyongás mellett az olvasóknak egyszerre három lehetőségük is van, hogy véleményt mondjanak a könyvről: fórum, vendégkönyv és szavazás. Be kell, valljam, a könyv elolvasása után nem esett nehezemre bejelölni az első válaszlehetőséget: nagyon tetszett és már alig várom a folytatást.
A honlapról az is kiderül, hogy az első olvasásra különös, skandináv hangzású szerzői álnév mögött egy magyar vallás- és nyelvtudós, Görgey Etelka rejtőzik, aki elkötelezett híve a tudományoknak ráadásként remek képzelőereje is van, így aztán nem meglepő, hogy a Csodaidők műfaja sci-fi. Egy távoli galaxisban, valamikor a standard idő szerinti 3800-as években játszódik a történet. Ez a hatalmas időbeli távolság akár el is riaszthatná a műfajtól idegenkedő olvasót, mégis azt mondom, hogy azok is élvezettel olvashatják ezt a könyvet, akik amúgy nem kedvelik a sci-fit. A fantasztikus jövőbe vetett karakterek problémái annyira maiak, hogy képtelenség külső szemlélőként olvasni a kötetet. Jómagam valamikor a 40 oldal táján adtam fel az idegenkedést, hogy aztán egy lebilincselő kaland részese lehessek.
Három szereplő (Judy, Giin, Yaan) sorsán keresztül ismerkedünk meg a Raas családdal, a szigorú hagyományok szerint működő gazdag, formálisan vallásos, elit közösséggel, a Kavennel, valamint a Csillagközi Unió társadalmi feszültségekkel terhelt mindennapjaival. A bolygóközi űrutazások, a fantasztikus szerkezetek és a különleges mentális képességekkel bíró vezetők mind-mind ismert kliséi a tudományos-fantasztikus irodalomnak, „Raana Raas” könyve mégis egyéni, különleges helyet foglal el a műfajban. Ennek talán az az oka, hogy képtelenség érzelemmentesen végigolvasni a könyvet. Az ogfák vöröse a szereplők gazdag jellemvilága, a köztük lévő kapcsolatok érzelmi fűtöttsége okán folyamatos döntési helyzetbe állítja az olvasót. Mély etikai problémákban kell döntést hozniuk a szereplőknek, ugyanakkor a könyv ezekkel a kérdésekkel az olvasót is szembesíti: döntenie kell, hogy melyik szereplővel szimpatizál, ám a döntést a jellemek és a konfliktusok összetettsége meglehetősen nehézzé teszi. Talán nem véletlen, hogy a honlap fórumában a legtöbben a kedvenc szereplő-utált szereplő rovatban írják meg a véleményüket.
Szerencsére az író stílusa oly gördülékeny, hogy bátran belefeledkezhetünk a történetbe, nem akadályozzák az olvasást stilisztikai és logikai buktatók, így a Csodaidők első kötete – mely a tetralógia prológusaként is olvasható – magával tudja ragadni az olvasót. A szerző pedig a mesebeli okos lányhoz hasonlóan jól ért a hatáskeltéshez: mutat is valamit, meg nem is, reméljük, a folytatásban sem kell csalódnunk, mert már nagyon sokan várják a következő részt.
Raana Raas, Csodaidők – Az ogfák vöröse
Animus Kiadó, 2006
Futurisztikus családregény, bolygóközi utópia, vallásos pamflet – nehéz meghatározni a Csodaidők műfaját, az mindenestre bizonyos, hogy akik elolvasták a négykötetesre tervezett regényfolyam első részét, elismerően nyilatkoznak a szerző által létrehozott fantáziavilágról. Ezt onnan tudom, hogy amikor rákerestem az Interneten a könyvre, a keresőprogram első helyen a könyv saját honlapját (http://www.csodaidok.hu/) dobta ki, melyen a regény világát magyarázó-értelmező almenük közötti bolyongás mellett az olvasóknak egyszerre három lehetőségük is van, hogy véleményt mondjanak a könyvről: fórum, vendégkönyv és szavazás. Be kell, valljam, a könyv elolvasása után nem esett nehezemre bejelölni az első válaszlehetőséget: nagyon tetszett és már alig várom a folytatást.
A honlapról az is kiderül, hogy az első olvasásra különös, skandináv hangzású szerzői álnév mögött egy magyar vallás- és nyelvtudós, Görgey Etelka rejtőzik, aki elkötelezett híve a tudományoknak ráadásként remek képzelőereje is van, így aztán nem meglepő, hogy a Csodaidők műfaja sci-fi. Egy távoli galaxisban, valamikor a standard idő szerinti 3800-as években játszódik a történet. Ez a hatalmas időbeli távolság akár el is riaszthatná a műfajtól idegenkedő olvasót, mégis azt mondom, hogy azok is élvezettel olvashatják ezt a könyvet, akik amúgy nem kedvelik a sci-fit. A fantasztikus jövőbe vetett karakterek problémái annyira maiak, hogy képtelenség külső szemlélőként olvasni a kötetet. Jómagam valamikor a 40 oldal táján adtam fel az idegenkedést, hogy aztán egy lebilincselő kaland részese lehessek.
Három szereplő (Judy, Giin, Yaan) sorsán keresztül ismerkedünk meg a Raas családdal, a szigorú hagyományok szerint működő gazdag, formálisan vallásos, elit közösséggel, a Kavennel, valamint a Csillagközi Unió társadalmi feszültségekkel terhelt mindennapjaival. A bolygóközi űrutazások, a fantasztikus szerkezetek és a különleges mentális képességekkel bíró vezetők mind-mind ismert kliséi a tudományos-fantasztikus irodalomnak, „Raana Raas” könyve mégis egyéni, különleges helyet foglal el a műfajban. Ennek talán az az oka, hogy képtelenség érzelemmentesen végigolvasni a könyvet. Az ogfák vöröse a szereplők gazdag jellemvilága, a köztük lévő kapcsolatok érzelmi fűtöttsége okán folyamatos döntési helyzetbe állítja az olvasót. Mély etikai problémákban kell döntést hozniuk a szereplőknek, ugyanakkor a könyv ezekkel a kérdésekkel az olvasót is szembesíti: döntenie kell, hogy melyik szereplővel szimpatizál, ám a döntést a jellemek és a konfliktusok összetettsége meglehetősen nehézzé teszi. Talán nem véletlen, hogy a honlap fórumában a legtöbben a kedvenc szereplő-utált szereplő rovatban írják meg a véleményüket.
Szerencsére az író stílusa oly gördülékeny, hogy bátran belefeledkezhetünk a történetbe, nem akadályozzák az olvasást stilisztikai és logikai buktatók, így a Csodaidők első kötete – mely a tetralógia prológusaként is olvasható – magával tudja ragadni az olvasót. A szerző pedig a mesebeli okos lányhoz hasonlóan jól ért a hatáskeltéshez: mutat is valamit, meg nem is, reméljük, a folytatásban sem kell csalódnunk, mert már nagyon sokan várják a következő részt.
Pompor Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése