2010. június 30., szerda

…fejeden egy nagy koppanás

Matilda McPhee újra rendet tesz, ezúttal Emma Thompsonnak köszönhetően olvashatjuk a dadus újabb, elképesztő kalandjait (A varázsdada és a Nagy Bumm), amelynek során egy csapat mérges kölyköt próbál egyetértésre és tiszteletre nevelni. A könyvre épülő filmet a megjelenéssel egy napon mutatták be Magyarországon, így a családok választhattak: a könyvet veszik meg vagy moziba mennek. Remélem a többség a könyv mellett voksolt, a film ugyanis hátborzongató. 

Sok szülő álma egy nagy, békés család, ahol szeretetben, közösségben élnek együtt idősek és fiatalok, a szülők bölcsen igazgatják a család sorsát, a gyerekek segítik egymást, nincs veszekedés, zsivaj, lárma. Aztán hamarosan be kell látniuk, hogy ilyen-olyan okokból ez az idea nem valósítható meg, szép reményeiket folyton felülírja az Élet, amitől aztán minden kiszámíthatatlan és kaotikus lesz. 

A varázsdada és a Nagy Bumm családregény annak minden kalandjával és romantikájával. Egy nagycsalád mindennapjai – leginkább problémái – kerülnek a középpontba, amitől mégis különleges lesz a történet: a cselekmény a II. Világháború idején játszódik egy kis, angliai faluban (tanyán), ahol a szimpatikus Green család apa nélkül maradva (a háborúban védi a hazáját) küzd az életben maradásért. Láthatjuk, Emma Thompson nem fél a komoly témától: háborút, megélhetési gondokat, gonosz nagybácsit egyaránt felvonultat szerencsétlen hősei ellenében, ráadásul a család három gyermekének még elkényeztetett, városi unokatestvéreikkel is meg kell küzdeniük, akiket szüleik vidékre küldtek, hogy az ellenség támadásait a védett vidéken vészeljék át. Konfliktusok sokaságával kell felvennie a küzdelmet Greennének, s ugyan az állatok gondozásában számíthat gyermekei segítségére, a gyermekek (előbb a saját három, majd ráadásként a fényes-kényes két másik) gondozásában nagyon is magára marad. Honnan jöhet ilyenkor segítség? 

Nanny McPhee legalább olyan rejtélyes, mint Mary Poppins: felbukkan, rendet tesz, majd tovább áll. Amíg nem kedvelik, de szükség van rá, marad, ám abban a pillanatban, hogy megkedvelnék, el kell mennie, mert már nincs rá szükség. Tudja, hogy a nevelés nem a nevelőről, hanem a neveltről szól: amikor a gyermek szívében lángra kap a szeretet parazsa, útra kelhet, mert innentől kezdve a szív már maga is tudja mi a helyes és mi nem. 

A varázsdada nem szép viszont igazságtalan – legalábbis a gyerekek ilyennek látják. Mindig csak követel, határokat szab, olyan dolgokra veszi rá őket, amikhez legkevésbé sincs kedvük. Öt leckéből álló tanegysége igen hatékony, igaz a legtöbb pedagógussal ellentétben őt varázsereje is segíti a munkában. Így könnyedén eléri, hogy a gyerekek abbahagyják a verekedést, szépen megosztozzanak, segítsenek egymásnak, legyőzzék félelmüket és higgyenek mindenekfölött. A módszerei a fekete pedagógia aranykorát idézik: igaz egy ujjal sem nyúl a gyerekekhez mégis beszélgetés helyett a félelemkeltést tartja célravezetőbb útnak. A gyerekek így aztán elkezdenek tartani a gonosz boszorkánytól, és egyre inkább közeledni egymáshoz – ez pedig éppen elég Nanny McPheenek. 

A fordulatokban is bővelkedő történet alapvetően a jó és a rossz örök harcára épül, melyben a varázsdada sakkjátékosként mozgatja a figurákat, természetfölötti erejével maga idézi elő a cselekmény újabb fordulatait (ez alól talán csak a háború a kivétel, bár ki tudja…), a megoldás azonban már nem az ő kezében van: a gyermekek visszatalálva a helyes ösvényre, saját történetük hőseiként maguk állítják helyre a megbomlott rendet, és nyerik el ezzel a boldogságot. 

Emma Thompson regénye figyelmeztetéssel indul: „Szokatlan könyvet tartasz a kezedben. A varázsdada és Nagy Bumm egy történetből és egy forgatási naplóból áll össze, akár egy mozaik.” A két szál valóban váltakozva jelenik meg a szövegben, s aki élvezni akarja a történetet, jobb, ha kihagyja a forgatási naplót, mert ez amellett, hogy rendre a legizgalmasabb ponton akasztja meg a történetet sokszor nem is érdemel sok figyelmet. Én legalábbis már nagyon untam Thompson kisasszony fanyalgását az angliai időjárás viszontagságai miatt… Ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy a forgatásról írt naplóbejegyzéseknek is fontos szerepük van – felkészítenek a film befogadására. A filmre, amely a könyvhöz képest vajmi kevés újat tud adni, viszont a szerző forgatási élményeinek ismeretében más (talán rendezői, talán színészi) szemmel nézhetjük ezt a családi filmnek szánt borzalmat. Nem tudom, hogy a film korhatáros-e, abban viszont biztos vagyok, hogy a térdig kakában tapicskoló, üvöltöző gyerekek, a folyton rettegésben élő Phil bácsi (hol a veséjét akarják kivenni, hol kitömnék), és a rémesen elmaszkírozott Emma Thompson látványa a happy end ellenére sincs jó hatással a bontakozó gyermeki lélekre (a felnőttet mindez nem nyomasztja, viszont végtelenül idegesíti). Úgyhogy magam részéről a filmet szívesen kihagytam volna, a könyv ellenben könnyed, nyári olvasmány lehet mindazok számára, akik még nem olvasták Mary Poppins történeteit és az iskolamentes szünidőben is szívesen emlékeznek nem szép viszont igazságtalan tanáraikra.

Megjelent a KönyvHét júliusi számában.

2 megjegyzés:

Kata írta...

Lehet, hogy ezzel a véleményemmel sokak megütközését keltem, hiszen elég nagy a "felfordulás" a könyv körül, kiadják, filmesítik, stb, de én az eredeti könyvet sem tartottam sem jónak, sem szépnek, és legfőképp kedvesnek nem. Fárasztó, erőltetetten vicces, és erőszakos. Biztosan távoltartom saját gyerekeimtől, amíg tudom.

Pompor Zoltán írta...

Kedves Kata!

Helyesen teszed! Annyi jó, szép és kedves könyv van. Ráadásul magyar szerzők tollából! Lehet válogatni!