Varga Katalin polcnyi hosszúságú életművéből nem a két legolvasottabb, legtöbb példányban kiadott fél évszázados klasszikus, a Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa Mosodája volt iskoláskori kedvencem, hanem egy kevésbé ismert könyv, az Én, Te, Ő, amely Pitt és Patt, a bohócikrek és oroszlánjaik izgalmas kalandjairól szólt – a szófajok szigetein.
A gyermekirodalom klasszikusait sokszor éri az a vád, hogy szerzőjük szándékosan szeretne valamit tanítani a „kis olvasónak”, nem partnerként kezeli, nem leguggol hozzá, hanem a magasból szónokol, önti a fejébe a tudást. Akár a Gőgös Gúnárt, akár Mosó Masát, akár az Én, Te, Ő-t nézzük, beigazolódni látszik ez a félelem: a lebilincselő olvasmányok mögött vaskos pedagógiai szándék rejtőzik. Varga Katalin valamit nagyon meg akar tanítani a gyerekeknek. De baj-e ez?
Az először 1962-ben kiadott Gőgös Gúnár Gedeon az elmúlt évtizedekben minden iskolásnak kimondva kimondatlanul kötelező olvasmánya volt. Összesen 42 kiadást ért meg, a 2,5 millió eladott példányszám azt is jelzi, hogy gyakorlatilag minden magyar háztartásban volt/van belőle egy példány. A hat évvel később megjelent Mosó Masa Mosodája azonnal (narancsszínű) párja lett a (zöld) Gőgös Gúnárnak, sőt talán népszerűbbé is vált annál. Emlékek, élmények fűződnek a történetek szereplőihez, úgy gondolom, mindannyiunknak megvan a kedvenc története, képe – szerethető, vállalható könyv mindkettő. Nem mellékes, hogy olvasmányélményként emlékezünk vissza a könyvekre. Nem ezekből tanultunk meg olvasni, de ezek voltak az első könyvek, amiket elolvastunk.
Az iskolába lépő, az olvasással éppen csak megismerkedő gyermekek örömmel veszik azokat a szövegeket, amelyeket maguk is el tudnak olvasni. Varga Katalin találmánya nem újdonság: olyan szövegeket kell adni a gyerekek elé, amelyekben azok a betűk szerepelnek, amiket már tanultak (az sem baj, ha néhány szót képekkel helyettesítünk). Arra is nagyon jól ráérzett, hogy a versre, verses mesére jobban rááll az elsős nebuló füle. Igaz, versei nem mérhetők Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor vagy Nemes Nagy Ágnes gyerekverseinek mércéjével, viszont költőjük nem rest arra, hogy tiszta forrásból merítsen: a népköltészet gazdag motívumkincsét használja fel, amitől versei vidámsággal, élettel telnek meg.
A Gőgös Gúnár történeteinek szereplői egytől egyig ismerős magyar állatfajták, a falusi gyerekek jó barátai, de a városiak számára sem idegenek. Nem lehet véletlen választás, hogy az állatmesékből ismert róka, farkas, nyúl, medve mellé a béka, a mókus, a (puli)kutya, a pulyka és természetesen a könyv címadó hőse, a lúd került ezzel is szimpatikusabbá, otthonosabbá téve a történeteket.
K. Lukáts Kató rajzai különös, letűnt világot varázsolnak elénk. A nagyon korrekt, ám ritkán érdekes állatábrázolás mellett, érdemes egy kicsit elidőzni a gyerekek, felnőttek ruházatánál. A múlt század közepén lehet, hogy értette a meseolvasó, miért viselnek a képeken szereplő emberek ködmönt, kucsmát, rakott szoknyát, kendőt, kötényt, kalpagot, sejtem kevés olyan mai elsős olvasó van, aki egyáltalán meg tudja nevezni ezeket a ruhadarabokat.
A Gőgös Gúnár Gedeon világához sokban hasonlít a Mosó Masa Mosodájáé (először 1968-ban olvashatták az alsó tagozatos gyerekek). A képek ebben a könyvben F. Győrffy Anna munkái, több a humor, az apró részlet, ám a népies ábrázolás mit sem változott (különösen furcsa hatást kelt a medve szépen hímzett mellényében). És a szándék sem: érdekes történeteken keresztül megtanítani a gyerekeket a magyar nyelv helyes használatára. Sokunk emlékezetében elevenebben élnek ennek a könyvnek az alakjai. Míg a Gőgös Gúnár Gedeonból jobbára a kesztyűs mese maradt meg, addig a Mosó Masa Mosodájában szerettük olvasni, és mindmáig szívesen emlékezünk a kiskenguru, az álomszuszék kiskakas, a százlábúak, mosó masa, csimpi-csámpi vagy éppen szemfüles kalandjaira. A másodikos-harmadikos korosztály számára írt történetek már gyakorlott olvasót feltételeznek. Hosszabb terjedelműek, sokszor folytatásosak is – a mesélőnek így nagyobb tere van a konfliktusok ábrázolására, a kalandok kibontakoztatására, ettől élvezhetőbbek, összetettebbek lesznek a történetek. Kevesebb a vers is, ha versírásra vállalkozik a szerző, azt is inkább verses mese kedvéért teszi.
Varga Katalint 1976-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Gyermekkönyvek Nemzetközi Szervezetének (IBBY) magyar szekciója életműdíjjal ismerte el gyermekirodalmi munkásságát. Egy élet és az életmű idén nyáron lezárult, az írónő művei kétségtelenül a magyar kultúra részesévé váltak. Népszerű könyveinek érdeme, hogy képesek úgy tanítani, hogy közben szórakoztatnak is. Bárcsak sok ilyen tanító lenne az iskolákban.
Megjelent a Könyvhét szeptemberi számában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése