A Papa a lehető legrosszabbkor érkezik, hogy még jobban összekuszálja a kamaszodó Samu amúgy sem egyszerű életét. Nehéz Anyával, mert mindenből viccet csinál, nehéz Bibivel, mert lány és kicsi és nem ért semmit, nehéz a csajokkal, mert észre sem veszik (igazából elég lenne, ha Eszter észrevenné), és nehéz magával is mit kezdenie, mert hirtelen idegen lett számára az eddig otthonos világ. Egyszóval Samu kétségbe esik, pedig Papa csak segíteni szeretne…
Nem tudom, hogyan csinálja, de Nógrádi Gábornak ismét sikerült egy olyan történetet elénk varázsolnia, amelyet még a nehezebben olvasó fiúk is képesek egy levegővel végigolvasni – vicces, kalandos, és nem utolsó sorban érzékeny a fiatalok problémáira. A titok talán az empátiában rejlik, a mesélő tényleg képes az átváltozásra, nincs olyan pillanata a (napló)regénynek, amelyben hiteltelenné válna az első személyű elbeszélő hang, mindvégig hibátlan kamaszhangon szólal meg. A kamasszá lényegült mesélő ismeri a tizenévesek gondolkodását, érzelmeik hullámzását, vágyaikat, félelmeiket, mindemellett képes az ő nyelvükön beszélni.
Folytatás a Csodaceruza következő számában.
Addig is egy interjú a szerzővel itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése