A számkivetett visszatér

Timothée de Fombelle kétkönyves regényének első részében akkor búcsúztunk hősünktől, Tóbiástól, amikor a másfél milliméteres ifjú családját, szerelmét és egzisztenciáját vesztve otthonából, a hatalmas fáról az ismeretlen ősellenség, a pőrék világába kényszerült menekülni. Mintha a mennyországból hullana alá a pokolba, pedig az ősöreg fa édeni világa már korántsem a béke hona, ezzel szemben a fajárók által démonizált, füvek között élő pőrék társadalma még a hagyományos értékek mentén szerveződik: a közösség érdeke fontosabb az egyéni céloknál, képesek egymásért feláldozni az életüket, békében élnek egymással és a természettel. Tóbiás hamarosan új otthonra talál ebben a különleges világban, barátokat szerez, ám egykori otthona, a fa hívogatja, így csak idő kérdése, mikor dönt úgy, hogy visszatér a béke honából a háborúba, hogy megóvja szülőföldjét a gonosz erők eszement pusztításától.

Az első könyvben megismert (kedvelt vagy utált) szereplők sorsában lényeges változás nem történik, csupán annyi, hogy a gonoszak egyre elvetemültebbek, a jók pedig egyre gyengébbek és elhagyatottabbak lesznek. Már nem Furkó Döme a legnagyobb veszély a fán – bár az általa furkált lakótelepek hatalmas sebeket ejtenek –, hanem a fiatal, intelligens, erős és becsvágyó Türkiz Leó, akinek a hatalom megszerzése után csak egy vágya maradt: Lilia kezének elnyerése, ám a makacs lány minden erejével küzd ellene, szíve mélyén reméli, hogy választottja, Tóbiás visszatér és megmenti rabságából. A hazatérő Tóbiás előbb illegalitásban gyűjt erőt, információt és támogatókat, majd hamarosan a tettek mezejére lép, hogy felnyissa a rabszolgasorba taszított falakók szemét, és egy szebb jövő reményét adja számukra.

A Lilia szeme fordulatos, lebilincselő olvasmány, melyben a szokásos jó és rossz közötti harcot a szerző univerzálissá tágítja: ha győz a jó, akkor otthonuk is megmenekül, és reményt kapnak egy emberhez méltóbb élethez, ha a gonosz marad hatalmon, akkor mindenki elpusztul. A szövevényes kalandregényt még misztikusabbá teszik az elhallgatott információk, végig sejtjük, hogy Lilia, Tóbiás és Leó életútja nem annyira nyilvánvaló, mint amilyennek ők azt gondolják, szinte minden fejezet rejteget valamilyen új titkot, ami – talán éppen a sok szereplő miatt – nagy odafigyelést (és visszalapozgatást) igényel.

A túl sok fordulat mellett (melyek egy idő után már inkább akadályozzák mintsem előre viszik a cselekmény kibontakozását) a nyilvánvaló természetvédő intenciót vethetjük a francia szerző szemére. A regénybeli fán élők sorsa akárcsak a földi emberiségé megpecsételődött, sokfelől hallani, hogy csupán évszázadok (évtizedek) kérdése, hogy a Föld megbolygatott klímája végképp pusztulást hozzon emberek milliárdjai számára. Az Ágrólszakadt Tóbiás reményt kínál egy reménytelen korban, újra hitet adhat az emberi kapcsolatokban, a közösség megtartó erejében, amely a legnagyobb veszedelemben is erősebb lehet, mint a rövidtávon gondolkodó, öncélú rombolás.

Megjelent a Csodaceruza 43. számában.