Vannak könyvek, amelyeknek már a címe is annyira jó, hogy képtelen az ember nem megvenni őket. A fiú, aki megharapta Picassót ilyen könyv – mennyi izgalmas kalandot, rejtélyt, kérdést előlegez a cím! Csak reméltem, hogy nem ér nagy csalódás, ha elolvasom a könyvet…
Csalódnom nem kellett, viszont meglepődtem. Regényre számítottam, helyette képeskönyvet (képes könyvet) kaptam, egy kisfiú gyermekkorának legizgalmasabb történetét sok-sok képben és rövid kommentárokban elbeszélve.
A kis Tony szüleinek (fotográfus mama és festőművész papa) köszönhetően közeli ismeretségbe kerül Picassóval, a kezdetben meg nem értett, később világhírű spanyol (élet)művésszel. Különös, rendhagyó Picasso-életrajz bontakozik ki a könyv lapjain: családi fényképek, elkapott vidám pillanatok a mama objektívjén keresztül, és mindehhez a felnőtt Tony gyermekkori emlékeinek szólama a világra rácsodálkozó, nyitott kisfiú szemszögéből. A sokféle nézőpontnak köszönhetően (felnőtt és gyermek, kép és szöveg) a könyv egy pillanatra sem unalmas: izgalmas művészettörténeti kalandozás a múlt, az emlékek világában. Ha csak annyit ismerne minden ember Picasso életéből, amennyit Tony elmesél nekünk, már elég lenne. Ebben a történetben MINDEN benne. Igaz, nem tartalmazza az összes alkotását, de a legfontosabbak ott vannak, nem beszél hosszasan a stílusáról, de gyermeki éleslátással rámutat a kubizmus fontos elemeire – és ami a legfontosabb: Tonyhoz hasonlóan az olvasó is bevonódik ebbe az otthonos világba, észrevétlenül válik barátunkká Picasso.
A könyv nagy erénye a játékosságában rejlik: Picasso játszik Tonyval, ebbe az is belefér, hogy a kisfiú megharapja a híres művészt, aki rögvest visszaharap! De játék az egész könyv: a betűkkel, a képekkel (a fekete-fehér néhol színessé változik), a szavakkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése