2011. február 18., péntek

Mesepirula rosszaság ellen

A Gerlinde Ortner alkotta „terápiás” meséknek közös vonása, hogy mindegyik a szerző lélektani koncepcióját követve épül fel – egyszerre igyekszik szórakoztató és segítő lenni. A könyv bevezetőjében leírja, hogy a gyerekek nagyon kedvelik ezeket a rövid meséket, amelyeknek szereplői és fordulatai közel álltónak a kis paciensek világához, így könnyen azonosulni tudnak velük. Az azonosulást segíti, hogy a mesék hősei problémás karakterek, problémájuk hasonló, mint a mesét hallgató gyermeké, és mint a jó meséknek, ezeknek a történeteknek is van megnyugtató megoldásuk.

De tényleg ennyi gond van a mai gyerekekkel? Biztos, hogy olyan nagy baj, ha fél a sötétben, nem szívesen simogat meg kutyát-macskát, retteg a fogorvosi széktől vagy húzza az időt az öltözködésnél? A könyv szerzője szerint a problémák oka nem a gyermekek, hanem a szülők helytelen magatartásában keresendő. Először is roppant mód hiányzik egy szülők iskolája szerű képzés, amelyben a leendő apákat és anyákat felkészítenék a gyermekáldással járó nehézségekre, a kritikus helyzetek higgadt megoldására. Ha nincs kellő rálátásuk a helyzetre, ha nincsenek megfelelő mintáik és tanult eszközeik, akkor csak azt használják, ami személyiségük legmélyén van, úgy nevelnek, ahogy őket is nevelték – és ez nem minden esetben vezet jó végeredményhez.

Bővebben a Könyvhét márciusi számában. 

Nincsenek megjegyzések: