A lapozóknál alapkövetelmény, hogy kisméretűek és keménytáblásak legyenek, jól felismerhető képeket mellett kevés szöveget tartalmazzanak lehetőleg nagy arcokkal és állatokkal, hiszen a felhasználó (1-6 éves kisgyermek) ezeket a kritériumokat részesíti előnyben. A könyvek célja a közös lapozgatás: a felnőtt a médium segítségével bevezeti a gyermeket a könyvek világába azzal, hogy leül mellé, elmondja a történetet a képek alapján, illetve a gyermek maga is kezébe (szájába?) veheti a könyvet, lapozgathatja, nézegetheti, visszamosolyoghat a mosolygós arcokra. A képeskönyv illusztrációja az első lépés egy vizuálisan újrateremtett valóság felé, ezért nagyon fontos, hogy igényes, izgalmas, párbeszédre serkentő képi világú lapozók kerüljenek a gyermekek kezébe.
Két széria lapozó (mindkettő négy-négy könyvből áll) is boltokba került, az egyiket a hagyományosan keresztény irodalommal foglalkozó Harmat, a másikat pedig jobbára „világi” mesekönyveiről ismert Santos adta ki (érdekessége a két sorozatnak, hogy eredeti, angol változatuk megjelentetése egyaránt a keresztény irodalmat kiadó Lion Hudson Kiadó nevéhez fűződik). A méret és keresztény 
tartalom mellett tematikus átfedés is van a két sorozat között: Noé bárkája, Jézus születése és az elveszett bárány példázata mindkét kiadó kínálatában szerepel, ezt egészíti ki a Santosnál a Jónás és a cet, a Harmatnál pedig a Miatyánk című könyvecske.
A két sorozat közül a Santosé célozza meg az óvodáskor előtti, a rövid történetekre figyelni már tudó, ám a beszédet még éppen csak próbálgató korosztályt (ötlet: Christina Goodings, illusztráció: Claire Henley). Mind illusztrációjában (kevés a szereplő; van olyan oldal, ahol csak egy állat vagy ember szerepel; nagy, mosolygós arcok), mind szövegében (minimálisra redukált sztori) egyszerű, a gyermeki és szülői fantáziát megmozgató mesélő-lapozók ezek, melyeknek utolsó oldalán kihajtogatható meglepetés várja az olvasót/nézegetőt. Az angol kiadó ajánlása apró módszertani érdekességre is felhívja a figyelmet: a könyvek beszélgetni hívják a „gyermekolvasót”, hiszen nemcsak megnevezni lehet a képeken látható, főként állatszereplőket, hanem a hangjukat is lehet utánozni. Így aztán akár figyelmen kívül is hagyhatjuk a bibliai történetet, és egyszerű állatos lapozóként lehet kezelni a könyvet – ez leginkább a Noé-történetben (Noé bárkája) kézenfekvő, ám a Jézus születését feldolgozó részben (A kis Jézus) is több az állat, mint az ember. Fontos, hogy a könyv nem akar hitelveket ráerőszakolni az olvasóra, olyannyira, hogy az elveszett bárány újszövetségi példázata említést sem tesz Jézusról, sokkal fontosabb a kis bari viszontagságos sorsa és a boldog egymásra találás.
A Harmat sorozatában az elveszett bárány példázatának kerettörténete is szerepel, sőt sokkal több is (szöveg: Lois Rock, illusztráció: Alex Ayliffe). Véleményem szerint ez a széria az óvodások, kisiskolások hitbeli nevelésének (gyermek)irodalmi eszköze lehet. A szövegek terjedelme és mélysége a vallástanárok és a gyermeküket hitben nevelni vágyó szülők hasznos segédanyagává teszi a könyvet, ugyanakkor ezeknél a lapozóknál sem érződik a szándékolt didaxis – talán csak a történeteket lezáró rövid imádságot és szótárt(!) érezzük mesterkéltnek, idegennek, a gyermek helyett a szülőnek szólónak. A korosztály életkori sajátosságaihoz igazodó (hol játékos, hol humoros, hol párbeszédre hívó) szövegek közös böngészésre, olvasgatásra valók. A történetek illusztrációi a kisebbek számára készült könyvekénél koherensebbek, nem tolakodnak hívatlanul az olvasó arcába rókák, medvék, oroszlánok, méhek, vízilovak. A szolidabb, kollázs technikával készült illusztrációk a teret is jobban kitöltik; Jézus alakja nagyon emberi (van olyan történet, amelyikben nem is lehet megkülönböztetni a Mestert a tanítványoktól – ennek akár metaforikus olvasata is lehet); sokkal több gyermek van a képeken, akik környezetükkel is (mind szín-, mind formabeli) harmonikus egységet alkotnak.
Az egy időben egy témában megjelenő könyvek szerencsére nem ugyanazt a korosztályt célozzák meg, ezért akár mindkét sorozatot ajánlhatnánk, ám míg a szövegek színvonala között nincs markáns különbség (aki nem elégedett a szerzők által kitalált mesékkel, az akár önállóan is elmondhatja a képekhez kapcsolódó eredeti bibliai történetet), addig a kisebbeknek szánt könyvek illusztrációi komoly esztétikai aggályokat vetnek fel (színek, arányok, formák). A lapozók esetében is fontos szempont a párbeszédképes vizuális tartalom, ez a kritérium Alex Ayliffe illusztrációiban jobban érvényesül, és bár drágábbak a Harmat lapozói, mégis úgy érzem, érdemesebb ezekre költeni a karácsonyi gyerekkönyvekre szánt pénzt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése